Keresztény összetartás, romantikus lélek és motoros szív, amely összegyűjtött több mint száz motorost Alsóságon, azért, hogy megünnepelhessük együtt Bukits Attila és Bukits Attiláné, Burka Tímea 25 éves házassági évfordulóját. Tímea számára nagy meglepetés volt az Attila által szervezett esemény, hiszen ő csak egy ártatlan motoros túrára készült férjével a Ság hegyre.

A történelemben 25 év nem sok, de egy házasságban nem kevés idő -fogalmazott beszédében Orsos Zoltán alsósági plébános, aki elmondta: Attila és Tímea egy olyan utat választott, amely nem egy elavult dolog. A házasság az nem egy elavult intézmény, hanem üzenitek mindenkinek, hogy az igen is érték, méghozzá valódi érték és ezt meg lehet tartani. „Isten úgy teremtette meg az embert, hogy fél szívvel, az egyik szívet a férfiban a másikat a nőben helyezte el és így mindegyik ember fél szívvel járja a világot addig, amíg meg nem találja a másik felét. …25 évvel ezelőtt megtaláltátok egymást és ezt az egymásra találást szeretnétek most megköszönni Istennek….Ahogy ti összeálltok, úgy harmonizáltok, mint a motorkerékben a küllők.”

Zoli atya azt is elmondta, hogy minden házasságban van tövis, ahogy eredetileg egy menyasszonyi csokron is. Ám erről a csokorról (Tímea kezében) most valaki gondosan eltávolította. Az életünkben, a házasságunkban lévő töviseket csak a jó Isten és belőle fakadó szeretetünk tudja eltávolítani.

A házassági fogadalom megújítását követően Zoli atya Mester Krisztinával és Szórády Szabolccsal közösen, dicsőítő dalokkal köszöntötték a párt és Alsóság új főterén megjelenteket. A rendezvényen részt vett Fehér László polgármester és Hencz Kornél alpolgármester is, akik engedélyezték az Önkormányzat részéről a motorosok térhódítását és a polgármester néhány gondolattal köszöntötte is az ünneplőket.

A férj – Attila örömmel hálásan megköszönte a motoros barátok összetartását és előre vetítette egy Vas megye kerülőtúra lehetőségét is, amely innét Celldömölkről indulna. Az összejövetel zárásaként Zoli atya végigvonulva a téren, megáldotta a felsorakozott motorokat illetve motorosokat, akik a szabályok szerint „nem 50 decibel” hangerővel dübörögtek végig a városon.

D. F.